Rász El-Haima Emírség

Egy kedves barátunkhoz utaztunk ki, aki a fent említett emírségekben lakik (átmenetileg). Természetesen tudott segíteni szállásban, így maga a "Dubai-i utazás" költségei szerencsére jóval mérséklődni tudtak. Ez az Emírség Dubaitól északra található, kocsival (ahogy mindenhova utaztunk) nagyjából 1-1,5 óra, forgalomtól függően. Abu Dhabi és Dubai-on kívüli emírségek azért látszólag jóval szegényebbek, kevesebb (vagy nincs) a felhőkarcoló, a márkás autó, viszont legtöbbjük nagyon rendezett és tiszta. Az egyes Emírségek között utazni néha azért kicsit olyan, mintha korszakok között utazna az ember, elhagyja a felhőkarcolókat, majd oldalra néz a 2x6 sávos autóúton, és látja a tevéket szabadon gyalogolni a sivatagi buckákon. Számomra az egész utazás nagyon különleges élmény volt.

Teve-verseny - Camel race

A kint lakó barátunk segítségével sikerült kijutnunk egy helyi teve-versenyre, amely szerintem az Emírségekben töltött időnk legjobb programjává nőtte ki magát. Gyanútlanul érkeztünk a helyszínre, nem tudtuk mire számítsunk, mit várjunk ettől a programtól. Általában ezek a versenyek az Emírségek több pontján is fellelhetőek, a nagyobb versenyek természetesen Abu Dhabiban és Dubajban vannak. Általában a versenyek reggel 6:30 és 9:30 között zajlanak le, természetesen az emberek és a tevék érdekében is, hogy ne olyan nagyon melegben kelljen versenyezni.

Ahogy odaértünk, láttunk egy elég hosszú pályát, illetve egy óriási karámot, ahol több száz (nem túlzok) teve volt, mellettük a teve tulajdonosaik, vagy azoknak a teve menedzsereivel. Eléggé kilógtunk a környezetből, mivel 1 embert kivéve mi voltunk az egyedüli fehérbőrű személyek hárman a helyszínen. Természetesen minden szempár ránk szegeződött, kíváncsi lettem volna mi zajlik le ekkor a helyiek szemében, hogy mi mit is keresünk ott, és hogy kerültünk ide erre az "isten háta mögötti" teve versenyre.

Ahogy beszélgettünk a tevekarámon belül, egyszer csak odajött hozzánk egy helyi tevetulajdonos (később derült ez ki), és elkezdtünk vele beszélgetni. Az ő megismerése szerintem nem túlzok, az egyik legjobb dolog volt az ott tartózkodásunk alatt. A fő motivációja, amiért beszélgetést kezdeményezett az volt, hogy hallotta hogy angolul beszélünk és mivel rég beszélt angolul, mert a helyiekkel és a barátaival természetesen folyamatosan arabul beszél, mindenképpen általunk szerette volna újra előhozni az angol tudását. A beszélgetés odáig nőtte ki magát, hogy minden egyes részletet megtudtunk a teve versenyek működéséről, folyamatáról. A versenyek után meghívást kaptunk az ő farmjára, hogy megnézhessük a saját tevéit, illetve hogy egy autentikus élményt kaphassunk "tevelovaglás" címszó alatt. Az új kedves barátunk, Szultán, kiemelte, hogy mindenképpen keressük meg őt a versenyek után (megadta a telefonomon a teve farmjának lokációját), viszont hogyha rosszul sikerülnek a versenyei, nem valószínű, hogy körbe tud majd vezetni...természetesen ha jól sikerül, akkor mindent kedvesen és jó kedvűen meg fog mutatni...jót nevettünk ezen a megjegyzésén.

A futamok: Hihetetlen, elképesztő, szürreális, felfoghatatlan, körülbelül ebben a sorrendben. Amit egy külső szemlélő lát: 20-30 teve egyszerre indul el, óriási porfelhőt felverve. Mindezzel egyidőben a versenypálya két oldalán ugyanolyan fehér Toyota terepjárók indulnak el, még nagyobb homokot felverve a tevékkel együtt. Minden egyes autóban ülnek tevetulajdonosok és a hozzájuk tartozó tevemenedzserek. Egyikük vezet, és próbál lavírozni az autók között koccanás nélkül, a másik személy pedig irányítja a tevék hátán lévő gépi zsokékat. A képeken látszik, hogy a gépi zsokék két oldalán van 1-1 pálca, amiket táveléréssel irányítanak, ezekkel ütik a tevék fenekét és próbálják a gyorsabb sebességre sarkallni őket. Mindezt a látványt szemből a célegyenesből látni hihetetlen élmény...Ja és persze majdnem elfelejtettem, az egész futam közben az összes autós folyamatosan dudál.

Nagy szerencsénkre a futamok jól sikerültek, így körbevezetett minket a saját teve farmján minket Szultán. Beavatott a versenyek fortélyaiba, a teve tartás rejtelmeibe, illetve a helyi élet milyenségébe is. A hosszú beszélgetés után lehetőségünk nyílt tevegelni, méghozzá nem is akárhogy...Megkérte az egyik menedzserét, hozzon nekünk egy tevét, amin megtapasztalhattuk, milyen is egy tevekocogás. Mondanom sem kell, hogy sokkal nehezebb mint lovagolni, sokkal kordinálatlanabb a mozgásuk, jobban kell kapaszkodni, és örültünk, hogy kis túlzással fent tudtunk maradni a teve hátán. A leszállást követően megkérdeztem tőle, hogy a versenyhez képest 1-10-es skálán ez mekkora sebesség volt!? Rám nézett és nevetve mondta, hogy körülbelül 0,5-1 közötti sebesség volt...Nagyon különleges megtapasztalás volt!

Helyi vendégszeretet és kultúra

Ezt követően naívan azt hittük, itt vége a közös délelőtti programunknak, azonban Szultán felajánlotta azt is, hogy megvendégel minket étellel itallal. Amint a vendégházba léptünk a cipőlevétel után természetesen, azonnal beavatott minket a helyi szokásokba, étkezési szabályokba. Megosztanék veletek néhány, számunka rendkívül új és nagyon érdekes muszlim szabályt, amit Szultán osztott meg velünk az érkezés során.

Az "arab étkezési szabályok" témája kicsit összetett, mert az arab világ nagyon sokféle kultúrát foglal magába (Gulf-országok, Levanté, Észak-Afrika stb.). Vannak közös, iszlám-eredetű vagy nomád hagyományok, és vannak kifejezetten helyi szokások is.

• A földre ültünk a szőnyegre illetve kihelyezett párnákra, az előételek egy díszes terítőn voltak.

• Szultán megkért minket, hogy az asztal hosszanti részén foglaljunk helyet, és mindenképpen vele szembe. Sok helyen a vendégnek a legelőkelőbb helyet adják, ami általában a vendéglátóval szembeni hely, a vendéglátó pedig a tér központibb, rangosabb helyre ül, ami gyakran közelebb van a bejárathoz.

• Külön kiemelte, hogy szigorúan páratlan számú datolyát lehet csak fogyasztani a kihelyezett edényből (Mohamed próféta több hadísz szerint szerette a páratlan számokat, és bizonyos ételeknél ajánlottnak tartotta a páratlan mennyiséget (1 , 3 , 5 , 7 , stb.) , ez persze nem kötelező szabály, sokkal inkább személyes vallási preferencia.

• Természetesen az előételekhez járt ital is, helyi kávét kaptunk (arab kávé, gahwa). A vendéglátó folyamatosan kínál kávéval amint látja, hogy elfogyott és nem jelezted felé, hogy nem kérsz többet. Hogyha nem kérsz több italt, egyhe csuklómozdulattal meg kell rázni a csészét átadás közben, ez a hagyományos jelzése annak, hogy nem kérsz többet. Ezt utána szóban is meg lehet erősíteni, "shukran, khalas" (köszönöm, elég volt) vagy "la shukran" (nem, köszönöm).

Természetesen az utolsó két szabályt hallva előjött bennem a reálos én, és megkérdeztem Szultánt, hogy mi lenne a módja annak, hogyha egy vendég természetesen a hagyományos szabályokat betartva szeretne páros számú datolyát elfogyasztani?

A kérdést mosolyogva fogadta (kétlem hogy bárki ezt kérdezte volna már tőle), és azt válaszolta, hogy egy itallal meg lehet szakítani egy étkezési folyamatot, tehát vehetsz 3 datolyát, majd ihatsz egy kávét, jelezheted hogy nem kérsz több kávét, majd vehetsz újra egy datolyát, és megköszönve az étkezést, felállhatsz, így betartva a hagyományokat lehetséges, hogy páros számú datolyát fogyassz el.

Összességében egy rendkívül pozitív betekintést és élményt kaptunk azzal, hogy őt megismertük. Személyében egy nagyon kedves, házias, vendégszerető és közvetlen személyt ismertünk meg. Meglepő módon a megismerkedésünk és a közös programok alatt bennünk egyszer sem merült fel még csak a szikrája sem annak, hogy bármilyen veszélyben lennénk annak ellenére, hogy ott és akkor ismertük meg őt. A vendégszeretete és a közvetlensége feledtetett minden esetleges olyan sztereotíp gondolkodást, ami európai emberekben sokszor kialakul az arab világgal kapcsolatban. Ezúton is bíztatnék mindenkit arra, hogy merjen nyitni és bátor lenni azzal kapcsolatban, hogy új embereket ismerjen meg, mert ilyen és ehhez hasonló felejthetetlen élményekbe lehet része. Bátran jelenthetem ki, hogy hálásak vagyunk a barátunknak ezekért az élményekért, és biztosan fogunk még találkozni is!