Portofino
Sokszor hallottam már a városról, interneten és barátok is folyamatosan dicsérték, mennyire egyedi ez a hely a színes házaival, és az egyedi környezetével együtt. Érkezésemkor csodálkoztam rá, hogy mennyire autentikus város a kis színes
házaival. A kikötője tele van nagyobbnál nagyobb luxus jachtokkal, amik mellett
helyi zenészek szórakoztatták a nagyérdemű közönséget.
Portofino (ligur nyelven Portofin) egy olasz község Liguria régióban, Genova megyében. A község a Tigullio-öböl nyugati részén fekszik, Genovától 36 km-re, Rapallótól 7 km-re nyugatra. Az utazásom során 1 délutánt/estét töltöttem Portofinoban. Nem beszélhetünk nagy városról, természetesen el lehet tölteni ebben a térségben 2-3 napot is, de számomra az utazásom rövidsége mellett elegendő volt ennyi idő bejárni a várost.
Tömegközlekedéssel kétféleképpen lehet elérni Portofinot, egyrészt hajóval, másrészt pedig helyi buszközlekedéssel. Cinque Terréhez hasonlóan a helyi, szerpentini közlekedésre alkalmas kisbuszokat használják, így viszonylag szerény létszámú utas fér fel a buszra, ezért érdemes időben érkezni. Én busszal jutottam el Portofinoig, az út 16 perc, nagyon gyorsan elrepül, és a Santha Margherita Liguria vonatállomás mellől indul (könnyen megtalálható).
Portofino városa alapvetően nagyon kicsi, így gyalog egyszerűen és viszonylag gyorsan körbejárható. Legszebb kilátás véleményem szerint a Castello Brown nevű történelmi múzeumból látható, de azide utazók figyeljenek arra, hogy a múzeum csak 19:30-ig van nyitva. A dombra vezető úton van még néhány hely, ahol szintén elénk tárul Portofino teljes városképe és kikötője, megéri a sétát! Aki nem szeretne teljesen felsétálni, ajánlom a Chiesa di San Giorgio templomot, csodaszép a naplemente a tenger mellett, illetve szépen látszik a város is innen.
Rendkívül ambivalens látvány, de mindenkinek nagyon ajánlom, hogy egy hangulatos étterembe üljön be egy vacsorára a Piazza Martiri dell'Olivetta-n, és csak csodálja a tájat, hallgatva a helyi muzsikusok zenéjét.
