Petra


Petra Jordánia egyik legikonikusabb és legmisztikusabb helye, egy több mint kétezer éves város, amelyet a nabateusok vájtak vöröses sziklába a sivatag szívében. A híres Siq-szurdokon áthaladva tárul fel a Treasury, ami már önmagában is olyan látvány, mintha egy film díszletébe csöppennénk. Petra azonban sokkal több egyetlen homlokzatnál: templomok, sírok, lépcsők és kilátópontok egész rendszere mesél egy eltűnt civilizációról. Ez a hely nemcsak látnivaló, hanem élmény – ahol minden szikla mögött történelem, csend és időtlen szépség vár.

Petra egy ókori, régészeti város Jordánia déli részén, amely ma világörökségi helyszín, lakossága nincs – romvárosról, történelmi területről beszélünk, amit belépőjeggyel lehet látogatni. Itt felhívnám a figyelmet a már többször említett Jordan Pass-ra, amely egyben vízum Jordániába, illetve ezzel együtt különböző alap látványosságokhoz való belépőjegyet is tartalmaz az ár, így előzetesen interneten könnyen és egyszerűen hozzá lehet jutni, és nagyon praktikus.

Wadi Musa egy modern város, amely közvetlenül Petra mellett fekszik, ez a település szolgálja ki Petrát. Itt találhatóak a szállodák, éttermek, boltok, innen indulnak a túrák az ókori romvárosba. Petra főbejárata (Visitor Center) gyakorlatilag Wadi Musa határában található. Mi is itt foglaltunk szállást, szerencsére nagyon jó ár-érték arányú szállások találhatóak szerte a városban. Mi a Petra Elite Hotel-t választottuk, ahol kedves volt a személyzet, bőséges reggelit szolgáltak fel (még a korai távozásunk ellenére is), és nagyon jó kilátású szobát kaptunk, így teljes szívvel ajánljuk mindenkinek!

Délutáni órákban elkezdtük a túránkat Petra felé. Fontos megjegyeznem itt is, hogy az előzetes Jordan pass kiváltásával körülbelül 2 perc alatt meg lehet kapni a hozzá tartozó belépőt Petra-ba, mindenkinek javaslom ezt a verziót a gyors és egyszerű belépéshez.

Már az utunk első néhány métere után elég sok helyi idegenvezető megkeresi az embert, hogy tartson vele, akár lóháton, akár gyalog. Teljesen egyedül is lehet teljesíteni a túrát, mivel kijelölt ösvények vannak, nem lehet eltéveszteni. Mi azért döntöttünk úgy, hogy idegenvezető segítségét vesszük igénybe, mert Qais az egyetlen volt, aki valódi kedvességgel és közvetlenséggel jött oda hozzánk, és nem a profitszerzés volt a legfőbb mozgatórugója. Beszélgetésbe is elegyedtünk vele: megmutatta a lovát – egy kétéves, Morgan nevű csődört –, mesélt a helyi szokásokról, és elmondta, hogy ha szeretnénk, választhatjuk vele a "B útvonalat" is, amely jóval hegyvidékibb és túrázósabb, mint az a szakasz, amelyet a legtöbb turista bejár, viszont sokkal izgalmasabb.

A túránk első része nehezebb terep, viszont nagyon érdekesek a gyönyörűen fennmaradt ókori nabateus szállások, és a helyvidéki környezet. A túránk felénél Qais a fent látható kép helyszínén megkínált minket a már szokássá vált beduin teával. Egy vicces tény (számunkra volt csak az), hogy mire már majdnem elértük azt a sziklaszirtet, ahonnan látható a Treasury, összefutottunk egy túrázó párral, és eléggé kétségbeesetten jöttek oda hozzánk. Elmondásuk szerint már 1 órája bolyonganak, és nem tudják, melyik ösvényen kell tovább haladniuk, hogy visszajussanak a bejárathoz. Természetesen 1 perc alatt Qais útbaigazította őket, és folytatódhatott is tovább az ő és a mi kalandunk is tovább.

Qais, a túravezetőnk
Qais, a túravezetőnk

Ennek okán is hogyha valaki a B túraútvonalat választja, ne induljon el egyedül semmiképp sem, ne féljen segítséget kérni, hiszen készséggel segítenek a helyiek. Összességében nagyon megérte felülről megközelíteni a Treasury-t, hiszen az alábbi látvány tárult elénk:

Egy fontos szempont, aki hosszabb túrát tervez, úgy számoljon, hogy 18:00-kor a túraútvonalon lévő turistákat kikísérik a bejárathoz, mivel a napközbeni túrákra bezár a hely. Ez után felkészülnek az éjszakai túrákra, amire már külön belépő szükséges. Azt az egy dolgot sajnáltam, hogy későn indultunk el (körülbelül 15:00 körül), így a túránk során csak a Treasury-ig jutottunk. Ezt követően is rengeteg a látnivaló, ezeket az alábbiakban olvashatjátok:

  • Tomb of 'Unayshu
  • Nabatean Theatre
  • Palace Tomb
  • Nymphaeum
  • Ridge Church
  • AlDayr

Figyelembe kell venni, hogy ezeknek a látványosságoknak a megtekintése akár több órás túrát is eredményezhez, így mindenképpen egy teljes napot érdemes rászánni.


Mivel offseason-ben érkeztünk, ezért nagyon szerencsések voltunk, hogy alig találkoztunk turistákkal, és minden képen, amit szerettünk volna elkészíteni a helyszínen, alig vannak emberek. Íme néhány fénykép a szurdokról, illetve a Treasuryről kedvcsinálónak: