Koppenhága
Régóta fent volt a bakancslistámon Koppenhága, mivel rengeteg cikk és felmérés alapján gazdaságilag, kulturálisan, és életminőségben is az egyik legmagasabb színvonalat képviseli Európában a város. Az év bármelyik időszakában olcsón el lehet repülni Budapestről Koppenhágába, amikor jobb az idő akkor is maximum 30-40 ezer forint a repülőjegy (1 főre, oda-vissza), de téli időszakban pedig még ennél is olcsóbb, akár 15-25 ezer forint között is el lehet jutni a dán fővárosba. Ebben az időszakban is nagyon ajánlom mindenkinek, a szállások ilyenkor egy kicsivel kedvezőbb árúak, és ugyanúgy élvezhető minden egyes látnivaló (még ha kabátban is), mint nyáron.
Nagyon érdekes a dán világ kultúrája, még hűvösebb időben is jóval több volt a biciklivel közlekedő, mint a gyalogos, ami azért ha jobban belegondolunk 0-5 fok közötti hőmérsékletben elég bizarr, de egyben nagyon különleges is. Olykor egy kisebb szigetrészeket összekötő hídon (pl.: Inderhavnsbroen híd) szélesebb a bicikli sáv, mint a gyalogos sáv. Nagyon rendezett, tiszta környezet van az egész városban. Az emberek jókedvűek és mosolyognak.
Látványosságok
➤ Nyhavn
➤ Cristiania
➤ Illum Rooftop
➤ Tivoli
➤ Axel Towers
➤ Circle Bridge
➤ Den Lille Havfrue - A kis hableány
➤ Hottub Copenhagen
➤ Jægersborg Dyrehave
Nyhavn
A Nyhavn (a "Nye Havn" dánul: "új kikötőt" jelent) egy csatorna és az azt körülvevő épületek együttese Koppenhágában. Az egykor kereskedőknek otthont adó régi házakat felújították, és ma számos étteremnek adnak otthont, így a turisták, üzletemberek és más vendégek forgataga jellemzi a környéket. A kikötőben kifejezetten régi hajók is láthatóak. Számomra nagyon egyediek volt a színes házak szorosan egymás mellett, nem beszélve arról, hogy a csatorna vízében minden egyes ház tükröződött. Fotós szemmel ez már egy tökéletes alap lehet egy jó fénykép elkészítéséhez. Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy akár télen például egy forraltbor vagy egy hot-dog társaságában eltöltsön időt itt, mert rendkívül hangulatos. Számomra az egyik üde színfoltja (és természetesen a legfőbb ismertetőjegye) Koppenhágának.
Az ide látogatóknak lehetőségük van különböző programokat foglalni, például egy hajóutazást a koppenhágai csatornákba és a környező területekre. Jegyet az alábbi helyen lehet foglalni: https://canal-tours.copenhagentickets.com/?ci=1&cm=21550657176_163593481097_c_g_boat%20ride%20copenhagen_p_&gad_source=1&gad_campaignid=21550657176&gbraid=0AAAAACRC4b1_XchnfBZNI_iK7Wxv4Ue2v&gclid=Cj0KCQiAx8PKBhD1ARIsAKsmGbfffBXNyEdLl2vORUsbgFbjtjF4NpBS5OKqQ2vJoU8yrpo2zhbD9HMaAjvLEALw_wcB. Az ár 169 DKK, vagyis átszámolva körülbelül 8800 Ft fejenként, ami egy 1 órás hajóutazást foglal magában. A túra az alábbi látványosságokat érinti: Danish Architecture Structure, Carlsberg Glyptotek, Tivoli Gardens, Rosenborg Castle, Amalienborg Palace, The Royal Danish Opera House. A hajó Nyhavnből vagy Ved Strandenből indul (opcionális).
Cristiania
Christiania Koppenhága egyik legkülönlegesebb negyede: egy autonóm közösség, ahol a szabadság, a művészet és a közösségi élet áll a középpontban. Színes falfestmények, kreatív műhelyek és alternatív hangulatú utcák várják az ide látogatókat. A városrész egyszerre provokatív és barátságos, tökéletes hely egy rövid sétára, ha szeretnéd Koppenhága másik arcát is megismerni.
Látványosságok Cristianiaban:
➤ Sankt Annæ Gade: Különleges, régi stílusú és hangulatú épületek találhatóak itt.
➤ Vor Frelsers Kirke: Cristiania egyik legmagasabb épülete, amely egyben egy ikonikus templom, amely híres a csavarodó külső tornyáról, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik az egész városra. Jegyet az alábbi helyen lehet váltani a belépéshez: https://billetto.dk/e/vor-frelsers-kirkes-tarn-2025-the-tower-of-our-saviour-s-church-2025-billetter-1152050?utm_source=organiser&utm_medium=share&utm_campaign=copy_link&utm_content=1&rr=aHR0cHM6Ly93d3cudm9yZnJlbHNlcnNraXJrZS5kay8%3D. A jegyár (2025) 69 DKK, átszámolva körülbelül 3600 Ft fejenként.
➤ Pusher Street: Ha egy dologgal kellene jellemezni Cristiania-t, akkor ez az utca és környezete lenne a legmegfelelőbb. A Pusher Street Christiania legismertebb és legmegosztóbb utcája, ahol hosszú ideig nyíltan árultak fűalapú termékeket (még most is 2025-ben), sajátos, félhivatalos keretek között. Az utca hangulatát erősen meghatározzák az itt dolgozó árusok, a folyamatos nyüzsgés és a színes, gyakran politikai vagy szatirikus falfestmények. A látogatók számára fontos tudni, hogy a helynek szigorú, helyben kialakult szabályai vannak (például a fotózás korlátozása), és a légkör egyszerre alternatív, feszült és kulturálisan érdekes.
➤ Christiania Art Gallery: Színes épületek, galériák, változatos és egyedi boltok különböző helyi termékekkel.
➤ Broens Street Food: Kicsit már kívül esik Cristiania területén, viszont miután valaki bejárta a fent említett helyeket, ez lehetne a következő "levezető állomása" a városnézésnek. Télen kialakítanak egy jégpályát is, ami mellett rengeteg helyi street foodos truck található. Az ételek nagyon változatos sora tárul elénk, van minden, hot-dog, tészták, helyi húsgolyó, házi fagylalt, seafood, osztriga, sültkrumpli, és hamburgerek sokasága. Természetesen a különböző ételek mellett kaphatók alkoholos italok is, forralt bor hidegebb időben nagyon kellemes tud lenni. A terület honlapja itt található: https://broensstreetfood.dk/en/.
Tivoli
A Tivoli télen igazi mesebeli hangulatot áraszt: fényfüzérek, díszkivilágítás és karácsonyi vásár varázsolja ünnepivé a parkot. A park november közepétől január elejéig karácsonyi varázsvilággá alakul, ahol fények, dekorációk és ünnepi programok várnak minden korosztályt. Szerencsém volt pont egy olyan eseményre jegyet váltani a Tivoliba, ahol halloween-i tököket állítottak ki különböző méretben és alakban. A belépő ára 220 DKK, ami körülbelül 11.400 Ft átszámolva. A belépőt az alábbi oldalon lehet megvásárolni: https://shop.tivoli.dk/en/billetter-og-tivolikort. Kisgyerekes családoknak és felnőtteknek is egyaránt ajánlom, nagyon különleges és hangulatos élmény.
Jægersborg Dyrehave
A Jægersborg Dyrehave sajnos ezúttal kimaradt a programomból, pedig Koppenhága egyik legkülönlegesebb természeti látnivalója. A hatalmas, UNESCO-világörökségi park vadon élő szarvasairól és nyugodt, erdős tájairól híres. Koppenhága belvárosából tömegközlekedéssel körülbelül 50 perc eljutni ide. Mivel nekem nagyon tetszett egész Koppenhága, és így is rengeteg mindent lehetőségem volt megnézni, amikor visszajövök ide, feltétlenül pótolni fogom a park meglátogatását, már csak a vadon élő állatok fotózása miatt is.
