Izland


Izland az a hely, ahol az ember úgy érzi, mintha egy másik bolygóra csöppent volna. Vulkanikus tájai, hatalmas vízesései, fekete homokos partjai és a mindent uraló természet ereje egyszerre nyers és lenyűgöző. Itt a föld szó szerint él és lélegzik: gejzírek törnek fel, gleccserek ropognak, a szél és az óceán folyamatosan formálja a tájat. Számomra Izland nem csak egy úti cél, hanem egy érzés – egy hely, ahová az ember nem "csak" utazik, hanem ahonnan megváltozva tér haza. Kevés ország van a világon, amely ennyire közel tud kerülni az ember szívéhez már az első pillanatban.

Látványosságok


Azt mindenképpen kiemelném, hogy mivel Izland déli részén jártam csak, és annak is csupán egy kisebb szeletén, így ezeknek a látnivalóknak a bemutatását fogjátok olvasni ebben az összefoglalóban. Reményeim szerint lehetőségem nyílik majd arra, hogy a teljes aranykört bejárjam mind télen, mind nyáron. Bízom benne, hogy kielégítő lesz számotokra az alábbi terület képanyaga és bemutatása.


➤ Reykjavík

➤ Blue Lagoon

➤ Gullfoss

➤ Strokkur Geysir

➤ Seljalandsfoss vízesés

➤ Gljúfrabúi vízesés

➤ Seljavallalaug Swimming Pool

➤ Skógafoss vízesés

➤ Skógar Museum

➤ Sólheimajökull

➤ Solheimasandur Plane Wreck: repülőroncs

➤ Dyrhólaey

➤ Elliðaey: Egy kis méretű sziget, ahol egyetlen ház található. Nagyon különleges, aki esetleg így nem ismeri, közösségi médiában sok helyen felbukkant már a helyszín.

➤ Reynisfjara Beach

➤ Hálsanefshellir Cave

➤ Vík í Mýrdal


Nekünk eddig volt szerencsénk eljutni ezalatt az Izlandon töltött 4 nap alatt. Így is körülbelül 1100 km autóút van mögöttünk. Az alábbi látnivalók egy kicsit tovább haladva szintén a délvidéken találhatóak. Hogyha valakinek több ideje van Izlandon(legalább 1 hét), mindenképpen javaslom hogy menjen minél tovább, és az itt olvasható látványosságokat is tekintse meg. Diamond Beach így utólag úgy gondolom, hogy kihagyhatatlan program, és a mellette húzódó Jökulsárlón gleccser is, ahol akár hajós utazást is lehet foglalni.


➤ Fjaðrárgljúfur

➤ Ingólfshöfði: olyan hely, ahol a Lundák nagyon szívesen tartózkodnak. Remek fotózási lehetőség.

➤ Hofs Church

➤ Svartifoss vízesés

➤ Fjallsárlón

➤ Diamond Beach

➤ Jökulsárlón

Sarki fény - Aurora Borealis


Az aurora borealis, vagyis az északi fény a Föld egyik legkülönlegesebb természeti jelensége, amely akkor jön létre, amikor a Napból érkező töltött részecskék kölcsönhatásba lépnek a Föld mágneses terével. Ennek hatására az égbolton zöld, lila, rózsaszínes fények táncolnak (attól függően, hogy melyik gáz bocsájtja ki a fényt, és milyen magasságban történik a részecskék ütközése), gyakran hullámzó vagy függönyszerű formában. A sarki fény főként a sarkkör környékén figyelhető meg, és megjelenése sosem garantált, éppen ez adja a varázsát.

Izland az egyik legjobb hely a világon az északi fény megfigyelésére, köszönhetően földrajzi elhelyezkedésének és alacsony fényszennyezésének. Szeptember és április között, tiszta időben és sötét égbolt alatt jó eséllyel lehet találkozni a sarki fénnyel, akár a főváros közelében is. A látványt különlegessé teszi Izland vad, érintetlen tája: a fények gleccserek, vulkánok és fekete homokos partok felett jelennek meg. 

Sok tényező egyidejű teljesülése kell ahhoz, hogy szép és szabad szemmel látható sarki fényt láthasson az ember. Mindenképpen tiszta időnek kell lennie és erős naptevékenység kell hogy megelőzze az észlelés napját. Érdemes szerintem 1-2 éjszakára, amikor az előrejelzések erős (4-5 KP index feletti értéknél) napkitöréseket jeleznek messze a nagyobb városok zajától foglalni szállást, mivel kevesebb fényszennyezés nagyobb esélyt biztosít a sarki fény észlelésére. Én Hvolsvöllur települését néztem ki, a településen belül is a Midgard Base Camp-et választottam, mivel csak jót olvastam róla, tényleg az "isten háta mögött van", ráadásul dézsafürdővel is rendelkezik a tetőteraszon, így minden ideális volt a sarki fény nézéshez.


Az alábbiakban elmesélem részletesen, hogyan sikerült sarki fényt látnunk (érdemes elolvasni, mert sok hasznos információval lehet gazdagodni):


Minden adott volt. KP index 6-7es előrejelzés, tiszta égbolt egész nap, illetve nagyvárostól távoli helyszín, illetve egy tele tankolt autó. Az általunk megfelelőnek vélt irányba állítottuk az autót, és türelmesen vártunk a klimatizált meleg autóban. Vártunk 1 óráig, semmi. A szállásra visszaérkeztek már külföldi sarki fény néző csapatok is, amerikaiak, angolok, norvégok és németek. Kérdeztük őket is, hogy sikerült, láttak e sarki fényt? Csalódottan válaszoltak, hogy igen, viszont annyira gyenge volt, hogy szabad szemmel szinte alig lehetett látni, csak a telefonjuk felerősödő fényerején keresztül sikerült egy két többé-kevésbé jó képet csinálniuk, de az élmény feledhető volt. Csalódottan visszaültem a kocsiba, és tovább vártunk...Támadt egy olyan ötletem (amit azóta sokszor használok, és nagyon hasznos), hogy rákerestem környező településekre instagrammon, és rámentem a lokációra, hátha valaki úgy tett ki story-t, képet, hogy megjelölte az adott települést ami közel van hozzánk, és remélhetőleg így rálelhetünk a sarki fényre. Nem kellett sokáig várni, egy amerikai turista lány képét körülbelül 5 perc után felfedeztem, tőlünk 20-25 km-re lévő településen, természetesen teljesen a másik égtáj felé, mint amerre a mi autónk nézett.

Hátra arc, és elindultunk a célállomás felé, egyre izgatottabban néztük az eget ahogy közeledtünk, és egyszer csak halványan elkezdett zöldülni az ég. Ahogy haladtunk előre, annál erőteljesen volt, zöldebb, és látszódott, hogy "mozog" a jelenség. Kiértünk egy olyan tisztásra, ahol kisebb hó fedte domboldallal körülvéve meg tudtunk állni, és megcsodálhattuk azt a látványt ami elénk tárult. Sötét éjszaka volt, a Hold fénye ragyogta be csupán az estét, illetve a sarki fény játéka, ami szerencsénkre nagyon szép zöld színben pompázott. Nem volt egyszerű megörökíteni a pillanatot, mivel az autóban körülbelül +28 fok volt, kint pedig -10 fok, így tulajdonképpen garantált volt a megfázás, de persze ez sem számított már. De beszéljenek a képek helyettem.

Reykjavík


Reykjavík Izland fővárosa és egyben a világ egyik legészakibb fekvésű fővárosa, amely különleges módon ötvözi a természet közelségét és a pezsgő városi életet. A színes házak, a modern skandináv dizájn és a háttérben magasodó hegyek látványa egyszerre ad barátságos és drámai hangulatot a városnak. Reykjavík nem a monumentális méreteiről híres, sokkal inkább az atmoszférája, kreatív energiája és élhető léptéke miatt vonzó úti cél.

A város kulturális központ is: ikonikus épülete a Hallgrímskirkja, amelynek tornyából lenyűgöző panoráma nyílik a városra és a tengerre. A modern vízparti operaház, a Harpa üveg homlokzatával a kortárs izlandi építészet egyik jelképe. A hangulatos kávézók, utcai művészetek és kis dizájnboltok mellett a város kiváló kiindulópont a környező természeti csodák – gejzírek, vízesések, vulkanikus tájak – felfedezéséhez is.

Mivel nagyon közel van Izland repülőteréhez Reykjavík, ezért szerintem mindenképpen érdemes az ide utazóknak 1-2 napot eltölteniük az izlandi fővárosban. Átfogóan mindenről elmondható, hogy Izlandon drága, beleértve az étkezést és a szállást is, viszont ki lehet fogni nagyon jól felszerelt és jó ár-érték arányban lévő apartmanokat is. Csillag túra szerűen a Ring Road déli részén lévő (mondjuk Hella városával bezárólag) látványosságokat könnyen be lehet járni bérelt autóval. Mi a BlueCar Rental-nál béreltünk autót, minden a legnagyobb rendben volt, nem volt hitelkártya letét, nem volt hosszú ellenőrzés, átvizsgálás, szinte azonnal megkaptuk a bérelt autónkat. Senki ne lepődjön meg ha télen bérel autót, minden autó fel van szerelve szöges téli gumikkal. Ezek az apró fém tüskék jobb tapadást biztosítanak a havas vagy jeges utakon, és természetesen út közben is kis hanghatás jellemzi őket.

Blue Lagoon


A Blue Lagoon Izland egyik leghíresebb geotermikus fürdője, a Reykjanes-félszigeten. Tejkék színű, ásványi anyagokban (szilícium, kén) gazdag, kb. 37–39 °C-os víz tölti meg. A komplexumban kültéri medencék, szaunák, gőzkabinok, bár a vízben, spa-kezelések és étterem is található. Egész évben látogatható, télen különösen látványos a gőzölgő víz és az északi fény kontrasztja.

A Blue Lagoon viszonylag könnyen megközelíthető. Nagyjából 20 kilométerre fekszik a Keflavík International Airport-tól és körülbelül 50 kilométerre Reykjavíktól. Autóval a repülőtérről mintegy 20–25 perc, a fővárosból 45–50 perc alatt érhető el, ezért sok utazó érkezés után vagy hazautazás előtt látogatja meg. Bérelhető autóval a legegyszerűbb eljutni oda, de rendszeresen közlekednek szervezett transzferek és buszjáratok is a repülőtérről és Reykjaví­kból, amelyekre előzetes foglalás ajánlott.

A belépő ára szezontól, napszaktól és telítettségtől függően változik. Az alap, úgynevezett Comfort csomag általában 9 000–12 000 izlandi korona (nagyjából 60–85 euró) között mozog, és tartalmazza a belépést, egy italt a vízi bárban, egy szilícium iszapmaszkot, valamint a törölköző használatát. A Premium csomag ennél drágább, körülbelül 12 000–16 000 korona (80–110 euró), és további szolgáltatásokat – például fürdőköpenyt és extra arcpakolásokat – is magában foglal. A hely rendkívül népszerű, ezért az online, előzetes időpontfoglalás gyakorlatilag elengedhetetlen, amit az alábbi linken tudtok megtenni:

https://www.bluelagoon.com/stories/top-five-reasons-to-visit-blue-lagoon?gad_source=1&gad_campaignid=16402384077&gclid=Cj0KCQiA18DMBhDeARIsABtYwT0ZA5oZDT-buoXcSMnhtT_PJNCyyhUwVU4n9myAuLrT-u9yhvxp3KUaAnrcEALw_wcB.


Hálsanefshellir Cave


A Hálsanefshellir Cave egy különleges lávabarlang a Reynisfjara fekete homokos strand közelében, Izland déli partján. A barlang kialakulása vulkáni eredetű: a lávafolyamok kihűlése és összehúzódása hozta létre az érdekes, boltíves formákat és üreges struktúrákat. 

A barlang belső fala sötét, sima lávakőből áll, és a természetes fény beáramlása miatt lenyűgöző kontrasztok és fotogén alakzatok tárulnak a látogatók elé. (a barlang leginkább apály idején látogatható, dagály esetén a vízszint olyan magas, hogy a barlang gyalogosan nem közelíthető meg)

Dyrhólaey


A Dyrhólaey Izland déli partján található látványos félsziget, amely meredek, óceánba szakadó sziklafalairól és hatalmas kőkapujáról híres. A neve nagyjából azt jelenti: "ajtólyukas sziget", utalva arra a természetes, boltívszerű sziklaformációra, amelyen akár kisebb hajók is át tudnak haladni. Tiszta időben lenyűgöző panoráma nyílik innen a fekete homokos partokra, köztük a közeli Reynisfjara strand irányába, valamint kelet felé a Mýrdalsjökull gleccserre.

Dyrhólaey különösen népszerű a madárvilága miatt: nyáron nagy számban költenek itt lundák (puffinok), amelyek a sziklafalakon fészkelnek. A terület természetvédelmi oltalom alatt áll, és a költési időszakban előfordulhatnak időszakos lezárások a madarak védelmében. Autóval könnyen megközelíthető a Ring Roadról letérve, Reykjavíktól nagyjából 180 kilométerre található, ami körülbelül két és fél órás utazást jelent.

Érdekesség, hogy az interneten sok helyen elhíresült Elliðaey sziget (Vestmannaeyjar szigetcsoport része) naplementében nagyon szépen látszik innen.

Elliðaey sziget a kép jobb oldalán látható
Elliðaey sziget a kép jobb oldalán látható

Az Elliðaey Izland déli részén található, egy apró, lakatlan sziget.  Területe mindössze kb. 0,45 km², és a legtöbb része meredek sziklás partokból áll, amelyeket szél és hullámok formáltak az évszázadok során. A sziget híres a látványos panorámájáról, a vadmadár‑kolóniáiról és arról, hogy szinte teljesen érintetlen természetvédelmi területként működik.Elliðaeyt főként a fekete hátú lundák (puffinok) költőhelyeként ismerik, amelyek nyáron sok látogatót vonzanak, bár a szigeten lakóhely nincs. A szigeten található egy híres kis házikó, amelyet a hírek szerint a Jökull Society használ, de a valóságban nem laknak rajta állandóan. Ez a ház vált a sziget egyik ikonikus elemévé a fotókon és a közösségi médiában.

Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

Seljalandsfoss vízesés


A Seljalandsfoss Izland egyik legismertebb és legfotogénebb vízesése, amely az ország déli partvidékén található. Körülbelül 60 méter magasról zuhan alá, és különlegessége, hogy a vízfüggöny mögött egy természetes ösvény húzódik, így a látogatók körbe is tudják sétálni a vízesést. Ez ritka élményt nyújt, hiszen hátulról, a lezúduló víz mögül is megcsodálható a táj. Szeles vagy esős időben azonban érdemes vízálló ruházattal készülni, mert a permet gyorsan eláztatja a ruhát és a felszerelést. 

Sajnos esetünkben le volt zárva a hátsó ösvény, de így is páratlan látvány volt a 60 méter magasból lezúduló víztömeget nézni. Üzemeltetnek a helyiek egy kis boltot is a vízesés mellett, ahol kisebb ajándéktárgyakat lehet vásárolni.

Jó hír, hogy két gyönyörű vízesés is van közvetlenül egymás mellett. A Seljalandsfoss mellett nagyjából 2 perc sétára északra a Gljúfrabúi vízesés is megtalálható, igaz, ez a vízesés kicsit rejtettebb, keskeny sziklahasadék belsejében látható.

Gljúfrabúi vízesés


A Gljúfrabúi vízesés Izland déli partján, közvetlenül a híres Seljalandsfoss közelében található, mégis sokkal rejtettebb és intimebb élményt nyújt. A vízesés egy keskeny sziklahasadék belsejében bújik meg, ezért kívülről szinte alig látható. A látogatóknak egy patakon átlépve vagy köveken egyensúlyozva kell bejutniuk a szurdokba, ahol hirtelen feltárul a körülbelül 40 méter magasról alázúduló víztömeg látványa. A zárt sziklafalak és a felülről beszűrődő fény különleges, már-már misztikus hangulatot teremtenek.

A Gljúfrabúi könnyen megközelíthető, mivel ugyanarról a parkolóról érhető el, mint a közeli Seljalandsfoss. Reykjavíktól nagyjából 120 kilométerre fekszik, autóval körülbelül másfél-két órás útra a Ring Road mentén. A vízesés egész évben látogatható, de az időjárás nagyban befolyásolja az élményt. Nyáron a könnyebb megközelíthetőség és a zöld táj miatt népszerű, míg télen a jég és a hó még drámaibb látványt kölcsönöz a szűk kanyonban lezúduló víznek.

Emellett felhívnám mindenkinek a figyelmét, hogy télen veszélyes a vízesés környezete. Nem lehet látni, hogy mikor mennyire szilárd vagy folyékony, stabil vagy instabil talajra lép az ember. Nagyon oda kell figyelni, pláne ha sikerül besétálni a vízesés közvetlen környezetébe, mivel ott könnyen beszakadhat egy jéglemez, és nem biztos, hogy olyan szórakoztató élmény lenne -5 fokban teljes ruházatot cserélni.


Skógafoss vízesés


A Seljalandsfoss-tól mindössze 28 perc autóútra található a következő fantasztikus vízesés élmény, amit a Skógafoss nyújt. A Skógafoss Izland egyik legismertebb és legerőteljesebb vízesése, amely az ország déli partján, a Skóga folyón található. A víz mintegy 60 méter magasról és körülbelül 25 méter szélességben zuhan alá, így rendkívül látványos, tömör vízfüggönyt alkot. 

A hatalmas vízpermet miatt napos időben szinte mindig szivárvány figyelhető meg a vízesés előtt, ami különösen népszerűvé teszi a fotósok körében. A vízesés aljához egészen közel lehet menni, így a látogatók közvetlenül is megtapasztalhatják a lezúduló víz erejét.