Dubai


Alapvetően rengeteg programlehetőség van Dubaiban és környékén, attól függően, hogy ki mennyi időre utazik, általában priorizálni kell ezeket a programokat. Azzal mindenképp számolni kell, hogy rettentően nagy a forgalom a belvárosban, a Burj Khalifa környékén, illetve a The Palm környezetében is, így ha valaki autóval érkezik, számoljon a parkolásra és a forgalomra plusz időt. Az alábbi listában felsoroltam azokat a látványosságokat, amiket én személy szerint fontosnak tartok és nagyon jó kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak. 

Az időjárás egész évben meleg, sőt nyáron kifejezetten forró, gyakran 40 °C fölötti hőmérséklettel, ezért utazás szempontjából az ősz, a tél és a kora tavasz a legkellemesebb időszak. Ilyenkor napos, száraz az idő, tökéletes városnézéshez és tengerparti pihenéshez is.

Kulturálisan Dubai muszlim alapokon nyugszik, de rendkívül nemzetközi: a lakosság nagy része külföldi, mégis erősen jelen vannak a helyi hagyományok, a tisztelet, a vendégszeretet és a vallási szokások. A helyiek általában udvariasak, visszafogottak, büszkék a kultúrájukra, és elvárják, hogy a látogatók is tisztelettel viselkedjenek – például öltözködésben és nyilvános viselkedésben.


Aura Skypool



Véleményem szerint kihagyhatatlan program. A helyszín a The Palm közepén található, nagyon könnyen megtalálható épület. 360 fokos kilátást nyújt az épület tetején kialakított, napozóágyakkal ellátott medence. Előre kell foglalni belépőt, több időszakban (3 órás sávokban lehet belépőt foglalni) és minőségben vannak meghirdetve a jegyek. Az alábbi honlapon lehet foglalni: 

https://auraskypool.com/experience/rise-with-aura/

Legfőképpen vagy a reggeli, napfelkeltés időpontot ajánlom (6:00 - 9:00), vagy az esti, naplementés időpontot (20:00 - 23:00).


Burj Khalifa


A világ jelenleg (2025) legmagasabb befejezett épülete a maga 828 méterével. Véleményem szerint már csak azért is megéri felmenni, hogy az ember elmondhassa magáról, hogy volt a világ legmagasabb épületén. Emellett csodálatos kilátást nyújt a városi látképre akár a 124-125. emeletre vált valaki jegyet, akár a Burj Khalifa tetejére.

Belépőjegyet a következő oldalon lehet vásárolni: https://www.getyourguide.com/-t49019?locale=hu-HU&currency=HUF&surface=maps&funnel=nav&google_ads_click_source=&product_id=49019&option_id=84042&partner_id=CD951 . A alap belépő ára körülbelül 14.500 Ft, és mindenképpen ajánlom a jegyvásárlást érkezés előtt, mivel könnyen ki lehet kerülni ilyen módon a sorbanállást. Nekem szerencsém volt, összesen körülbelül 15 perc alatt jutottam fel a Burj Khalifa tetejére.


Dubai Mall



A Dubai Mall a város egyik legnépszerűbb bevásárlóközpontja. A vásárlás élményén túl izgalmas kikapcsolódást nyújt az ide látogatóknak. Itt található a világhírű Dubai Aquarium &Underwater Zoo, amely a világ legnagyobb felfüggesztett akváriuma. Ezenkívül mozi komplexummal, és jégpályával is rendelkezik.

Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

The Dubai Funtain


A Dubai Fountain az egyik legkedveltebb látnivaló, naponta több ezren látogatják, különösen naplementekor nyújt csodálatos látványt. Új látnivaló a Dubai Fountain Boardwalk, amely egy úszó platform, és alig 9 méterre van a szökőkúttól. A Dubai Szökőkút (Dubai Fountain) a Burj Khalifa melletti tóban található, és minden este 17:45 és 22:45 között láthatóak az előadások.

Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

Jumeirah Beach


A Jumeirah Beach a város történelmi Al Fahidi kerületétől délre húzódik a Dubai Marina szomszédságában. A fehér homokos partszakasz a Dubaiba látogatók legnépszerűbb turisztikai célpontja, Dubai fontos látnivalója. A területén luxus üdülőhelyek, és olyan ikonikus szállodák magasodnak, mint a Burj Al Arab Hotel, és a Jumeirah Beach Hotel. A családos nyaralók körében pedig a közelében lévő Wild Wadi Waterpark miatt kedvelt.

A Jumeirah Beach Dubai egyik legjobb ingyenes nyilvános strandja. A The Walk vízparti sétánya mentén húzódik, ahol a nemzetközi divatmárkák üzletei mellett olyan luxusszállodák találhatók, mint a Sofitel, a Sheraton, a Hilton, a Ritz-Carlton. Nevezetes bevásárlóközpontja a The Beach, a környező utcákban pedig számos teraszos kávézó, bár található.


Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

Museum of the Future



Sajnos nekünk a programtervbe nem fért bele, de ha legközelebb megyek, mindenképpen szeretném bepótolni. Belépő jegyet foglalni az alábbi helyen lehetséges: https://www.getyourguide.com/-t411488?locale=hu-HU&currency=HUF&surface=maps&funnel=nav&google_ads_click_source=&product_id=411488&option_id=746737&partner_id=CD951 . A belépő ára körülbelül 15.000 Ft.


Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

Dubai Marina


A Dubai Marina egy mesterséges öböl a város nyugati részén, amelyet felhőkarcolók vesznek körül. A partját luxus yacht kikötők, és sétányok szegélyezik, a Dubai Marina sétányon számos prémium szolgáltatásokat kínáló étterem és kávézó található. A környék ikonikus épülete a spirális alakú Cayan-torony. Mindenképpen ajánlom mindenkinek, hogy akár egy naplemente erejéig is ellátogasson.

Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

Jach túra - Dubai



Sajnos ez a program sem fért bele az időnkbe, de nagyon sok pozitív visszajelzést olvastam már a jach túrákról. Általában étkezés és ital is van a programban. Nagyjából 1,5-2 órás programra kell számítani az alap csomagban, és szerintem a programhoz képest az ár nagyon kedvező.

Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.
Az alábbi kép csak illusztráció, nem saját kép.

Safari - Dubai sivatag


Mindenképpen érdemes nézni valamilyen szervezett túrát, mert szerintem egy egyedi élményt nyújtó programon lehet így részt venni. Az alábbi honlapon különböző túrákat lehet foglalni nagyon jó áron: https://www.getyourguide.com/hu-hu/. A csomag függ attól, ki mit szeretne csinálni (tevegelés, vacsorával együtt, quadozás stb.), illetve attól is, hogy milyen hosszú maga a program. Nagyon ajánlom, bármelyik programfajtára is esik a választás, alapvetően a "dűnelovaglás" a sivatagban is már megéri a program árát.