Comói-tó
Észak-Olaszország ékszerdoboza. Számomra az egyik kedvenc olasz úti cél, kétszer is voltam már, de biztos vagyok benne, hogy a jövőben is visszajáró vendég leszek. Az egyik legpozitívabb tulajdonsága, hogy Budapestről nagyon könnyen, gyorsan, és olcsón elérhető repülővel. Földrajzilag a Comói-tó tulajdonképen egy fordított Y alakú tó.

A repülővel utazóknak kétfajta lehetőségük van:
- Hogyha a tó nyugati oldalát szeretnék elérni, akkor a Budapest -> Milano Malpensa MXP közötti repülőjegyet kell keresni. A repülőtérről tömegközlekedéssel körülbelül 1 óra 20-30 perc alatt el lehet jutni Comóba vonattal és busszal, vagy két vonattal. Bérelt autóval mindez 40 percre redukálódik.
- Hogyha a tó keleti oldalát szeretnék elérni, akkor a Budapest -> Milano, Bergamo BGY közötti repülőjegyet kell keresni. A repülőtérről tömegközlekedéssel szintén 1óra 20-30 perc alatt el lehet jutni Leccoba vonattal és busszal. Bérelt autóval mindez körülbelül 1 órára redukálható.
Az alábbiakban bemutatom az általam már bejárt városokat, és mesélek az ott megszerzett élményekről és tapasztalatokról.
Argegno
Argegno egy kis városa a Comói-tó nyugati részének. Elérhető közvetlen buszjárattal (C110) Comoból 33 perc menetidővel, vagy hajóval is akár. Rengeteg városba könnyen el lehet jutni a tó területén, az alábbiakban lehet látni a hivatalos térképet a hajóútvonalaknak:

A hajójegyek árait az alábbi honlapon lehet megvásárolni: https://www.navigazionelaghi.it/en/tickets-and-timetables-lake-como/. Javaslom kipróbálni minimum egyszer a hajózást is, mivel gyors, kényelmes, és nagyon szép környezetben van lehetőség hajón utazni. A helyi hajózás az olcsóbb fajtája az utazásnak, természetesen van lehetőség saját hajót bérelni, viszont jóval drágábban. Ennek az opciónak is meg van a maga hangulata.
Argegno városából indul a Funivia di Pigra, egy felvonó, amely Pigra városához tudja felvinni az odalátogatókat, és nyújt elképesztő kilátást a Comói-tó nyugati részére. A látvány szerintem rendkívül egyedi, teletűzdelve hegyvonulatokkal és kis városokkal. Télen és nyáron is érdemes ide ellátogatni.
Menaggio
Véleményem szerint a Comói-tó legszebb része az Y közepe, a Menaggio-Varenna-Bellagio hármas területe. Csodálatos környezet, autentikus észak olasz városok, és nagyon szép hegyvonulatok ölelik körül a tó közepét. Szállások tekintetében talán itt találhatóak a három város közül a legjobb ár-érték arányú szállások. Én Hotel Bellavista-t választottam, aki teheti itt szálljon meg, van medencéje (érdemesebb tavasszal vagy nyáron ide utazni, hogy ki lehessen használni), és fantasztikus az erkélyről a kilátás.
A belváros nagyon csendes, a Viale Benedetto Castellin végig sétálva tulajdonképpen bármelyik éttermet teljes szívvel ajánlom. Tavaszi és nyári időszakok alatt az esti séták is nagyon kellemesek tudnak lenni a város szélén a tó kilátása mellett.
Bónuszként ajánlom mindenkinek, hogy az itt tartózkodása során legalább egyszer kelljen fel korán, napfelkelte előtt. Akár a szállásról, akár a városba lesétálva páratlan látvány nyílik az ember szeme elé ahogyan a nap a tó melletti hegyek mögül előbújik. A középső kép az egyik személyes kedvencem Olaszországból.
Varenna
Mivel Menaggio, Bellagio és Varenna nagyon közel vannak egymáshoz, a legegyszerűbb közlekedési forma a helyi hajó hálózat. Az alábbi város rendelkezik szerintem a legtöbb látványossággal a három közül. Ezeket a látványosságokat az alábbiakban olvashatjátok:
➤ Largo Enzo Venini sétaútvonal
➤ Villa Cipressi
➤ Villa Monastero
➤ Castello di Vezio
A Comói-tó egész területe alapvetően is rengeteg villával teletűzdelt, viszont Varenna-ban két Villa is fellelhető, amiket ajánlatos meglátogatni. Rengeteg növény és virág borítja ezeknek a Villáknak a kertjeit, szinte botanikus kert szépséggel, emellett minden sarkon újabb és újabb gyönyörű látvány tárul elénk a Comói-tó által. A Villák látogatása után a városban sok szép helyi olasz éttermet lehet találni jó árban és fantasztikus kilátással. Egyikük például a Nilus Bar, nagyon ajánlom!
Bellagio
Az Y alakú Comói-tó három ágának találkozásánál fekvő kis üdülőváros. A szállások árait tekintve Bellagio a legdrágább város mind közül. Ellenben borzasztóan hangulatos tó melletti illetve városi sétákat lehet tenni. Utca zenészek, rengeteg virág, tiszta és rendezett környezet várja a városba látogatókat.
Az egyik fő sétálóutcája a városnak a Salita Serbelloni, érdemes itt végig sétálni, még ha egy kicsit meredek is az út. A másik helyszín, ahol nagyon szívesen sétálnék végig újra, az a Lungolago Europa.
Como
Como városa alapvetően egy nagyon jó olyan központi hely, ahol szállások tekintetében olcsón meg lehet szállni, és könnyedén be lehet járni a Comói-tavat (akár hajóval akár busszal, akár bérelt kocsival). Nagyobb város révén rengeteg jó étterem található itt. Akár nappal akár este végig sétálva a Lungolago Viale Geno-n nagyon hangulatos zenés éttermet találhatunk meg.
Látványosságok a városban:
➤ Villa Olmo: ingyenes belépés a Villa előterébe
➤ Funicolare Como-Brunate: felvono Como mellett, aki szereti a magasságot, és az elképesztő látványt amit az ilyen felvonók nyújtanak, mindenképpen ajánlom.
➤ Chilometro della Conoscenza
➤ Tempio Voltiano: Alessandro Volta neves tudós, az elektromos akkumulátor feltalálója előtt tisztelgő múzeum, illetve az őt körülvevő elegáns park.
Lecco
A Comói-tó keleti csücskénél fekszik. Como városához hasonlóan szintén egy jó kiindulási pont ahhoz, hogy valaki a Comói-tó keleti részét felfedezze. Alapvetően egy kellemes és nyugodt kis városról van szó, relatíve olcsóbb szállás lehetőségekkel. Egy napközbeni és egy esti sétát mindenképpen ajánlanék beiktatni a Monumento ai Caduti-nál. A Lecco-t körülvevő hegyek látványa páratlan, természetesen egy bor vagy egy helyi pizza vagy tészta mellett elfogyasztva. Leccoból vonattal mindössze 35 perc alatt el lehet jutni Varenna-ba.
Látványosságok:
➤ Funivia Piani d'Erna: Lecco-ból indul a felvonó, így nagyon könnyedén fel lehet jutni a Piani d'Erna-ra, ami egy 1375 m magas hegy Lecco városának közvetlen környezetében. A jegyár a felvonóra 10,5 EUR oda-vissza főszezonon kívül, főszezonban pedig 11,5 EUR.
➤ Belvedere Parco Valentino: Egy lenyűgöző kilátópont, amely páratlan panorámát nyújt a Comói-tóra és Lecco városára.
Villa Balbianello
Bónuszként ajánlanék még egy helyet, ahová szinte "kötelező" eljutni, hogyha az ember a Comói-tó partjára szeretne utazni, és a fent olvasottakban nem volt benne, az nem más, mint a Villa Balbianello (Lenno városa mellett). A Star Wars szerelmesei biztosan ismerik ezt a helyszínt, hiszen a Star Wars: II. Klónok támadása (2002) című filmben volt a fő helyszín, ahol Anakin Skywalker és Padmé Amidala titkos esküvőjét rögzítették, valamint a nabooi házának külső részeként is szolgált, lenyűgöző, filmvászonra kívánkozó természeti és építészeti szépsége miatt. Ez a gyönyörű, történelmi villa, melyet eredetileg a 18. században építettek, később a James Bond: Casino Royale (2006) című filmben is feltűnt.
FONTOS információ: hétfőnként és szerdánként zárva van, így senki más (rajtam kívül) ne essen abba a hibába, hogy ezekre a napokra tervezi a látogatást.
